Szárazmalom

szarazmalom-alap

1 kamra 2 füstöskonyha 3 szoba 4 szita 5 kőjárat 6 járgánykerék 7 áztató teknő 8 pörkölő 9 asztal 10 daráló 11 préstuskó acélgyűrűkkel 12 présgerenda 13 szorítókerék

 

Mekényesen, Baranya megye északkeleti csücskében található kis településén ez a malom a XIX. század elejétől 1946-ig működött. Utolsó tulajdonosa 1946-ban meghalt, így a malom gazdátlan maradt. Nagy Gyula néprajzkutató az 1960-as évek elején készített tanulmánya alapján Orfűn 1974-ben felépült az eredeti épület hű mása és a felújított berendezések itt kerültek elhelyezésre.

szarazmalom

Az alaprajzon (1, 2, 3) sorszámmal jelölt helyiségek inasok, segédek lakása volt. A füstöskonyhában őskori, Kővágószőlősön feltárt kézi dörzskövek, a belső szobában kézi hajtású malomkövek láthatók. A malomkövek közepét töltötték meg az őrlendő anyaggal, s a követ forgatva az alsó kövek oldalán kialakított nyíláson folyt ki az őrlemény. Ezt megszitálták és a szitán fennmaradó anyagot tovább őrölték. A (6) járgánykerék meghajtásához két igavonóállatot (ló, öszvér, ökör) fogtak be. Ez a 9,16m átmérőjű járgánykerék (416 fogszámú fogaskerék) hajtott minden berendezést a malomban, kivéve az olajütő présgerendáit.

malomkojarat-es-szita

A fa állványszerkezetre épített (5) 36 col átmérőjű malomkőjárat és a (4) gatyaszárszita végezte az őrlést és szitálást. A szita mögötti falépcsőn zsákban felvitt gabonát a malomkő feletti garatba öntötték. A gabona adagolását a garat alatti adagolóasztal végezte. A szitát a kőjárat tengelyére szerelt körmöskerék mozgatta. A szita a nevét a szitaszekrényben átlósan átmenő textilcsőről kapta, s – mivel a vászongatya szárára hasonlított – ezért gatyaszár szitának nevezték el. Az őrlemény a kőjárat oldalára szerelt facsövön keresztül folyt a szitába. A liszt a szitaszekrénybe hullott, a textilcső alsó végén kifolyó őrlemény a szekrény végén keresztbe szerelt daraszitára került. Ezen az őrlés első fázisaiban darát választottak ki, az átmenete – amit még tovább kellett őrölni – az alá elhelyezett edénybe folyt. Miután a malomkő feletti garatból elfogyott a gabona, a szita végén összegyűlt őrleményt ismételten visszaöntötték, a malomkövek őrlőrését csökkentették, és ezt a folyamatot többször megismételték, míg fehér lisztet lehetett kiszitálni.

A malom – vasárnap kivételével – a hét minden napján működött, míg az olajpréselés csak szombati napokon történt. Az olajprés berendezései az épület végében láthatóak (7, 8, 9, 10, 11, 12, 13). A növényi olajoknak (napraforgó, repce, tökmag stb.) a mekényesi malom működése idején a mai felhasználással ellentétben elsősorban olajmécsesben világítóolajként és háztartási kenőanyagként volt szerepük. A gyalogbodza magjából préselt olaját (cseteolajat) viszont csak ételek készítéséhez használták.

A préselés előkészítő folyamata a darálón (10) kezdődött, amin kb. 10 – 12l magot őröltek meg. A kásaszerű őrleményt a fateknőben (7) vízzel keverték össze. A magok héjrészét a víz tetejéről lemerték, a feláztatott magbelsőt átrakták a fém pörkölőedénybe (8), amelyet alulról fűtöttek fával. Itt, a magbelsőt pépes masszává főzték, majd pörkölték.

pres

A préselés előkészítő fázisai a hűtéssel fejeződtek be a vászonnal leterített asztalon (9), ahol a préselésre előkészített mag-belső szétterítve hűlt ki. Ezt az egységet hívták pokolnak. A kihűlt anyagot megfelezve egy – egy vászonba csomagolták, majd a csomagokat a présgerenda (12) belső oldalán elhelyezett acélgyűrűkbe (11) tették. A szorítókerék (13) forgatásával a présgerendák záródtak, a tuskó levékonyított része a gyűrűbe süllyedve préselte ki az olajat, ami az alá helyezett fém tepsibe csorgott. Magfajtától függően az előkészített 10 – 12 l. héjas magból, 2 – 3 liter olajat préseltek. Az acélgyűrűből kivert olajpogácsát az állatok takarmányozására használták.